A BUX 36 416,07 ponttal csütörtökön is csúcsot döntött, a magyar indexet a Mol húzta pénteken.
A Mol több mint 3 százalékkal erősödött, miután a cégcsoport a várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be pénteken, s a társaság a fél év teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását. Az olajipari papír így 6,1 milliárd forintos forgalmat követően 3,1 százalékkal 23 350 forintra drágult a nap végére, ami egyben a Mol idei legmagasabb záróárfolyama is.
Pénteken az OTP közölte, hogy bankot vásárolt Szerbiában, ez segíthette a bankpapír menetelését, így a részvények árfolyama 0,2 százalékkal 9815 forintra emelkedett 1,9 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama az előző napi 467 forintos árfolyamon zárt, forgalma 192,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama viszont 1,1 százalékkal 6570 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa