A kőolajellátásunk, csakúgy, mint bármely más üzleti tevékenységünk esetén, teljes mértékben betartjuk az uniós és nemzetközi szankciókat, ebbe beleértve, de nem kizárólag a fizetési rendszerekre, mint például a SWIFT és más bankközi szolgáltatásokra vonatkozó szankciókat is.

- írta a Mol lapunknak, miután arról érdeklődtünk, hogy milyen lehetőségeik vannak a fizetésre, ha Oroszországot levágják a rendszerről.

A SWIFT, vagyis a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication egy biztonságos üzenetküldő rendszer, amely megkönnyíti a határon átnyúló fizetéseket, zökkenőmentessé téve a nemzetközi kereskedelmet.

A Reutersnek korábban több olaj- és nyersanyagkereskedő is úgy nyilatkozott, hogy az orosz nyersanyagok nyugatra irányuló forgalmában súlyos zavarok léphetnek majd fel egészen addig, amíg az országok nem állapodnak meg az esetleges mentességekről.

Lehet, hogy több vevő alternatív megoldásokat keres, de nem kizárt az sem, hogy ha a SWIFT-ből kizárt bankok egyike fizetést akar teljesíteni egy Oroszországon kívüli banknál, akkor telefonon vagy faxon kell majd azt intéznie.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!