Az új alapítványi struktúrát komplex megközelítésben értékelném: ennek egyik része a részvénytranszfer, de figyelembe kell venni a várható előnyöket is, többek között, hogy az évek során jelentősen csökkenteni fogjuk a közvetlen támogatási és szponzorációs kiadásainkat, így javítjuk az eredményességünket is - fogalmazott Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. 61 éves elnök-vezérigazgatója a adott interjúban Telexnek annak kapcsán, hogy az olajcég mintegy 100 milliárd forintos vagyonelemet, 5,4 százaléknyi saját részvényt adott át ingyen egy alapítványnak.
Szavai szerint jelenleg már két alapítvány is van a tőzsdei társaság tulajdonosai között, a Mathias Corvinus Collegium MCC és a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartására szolgáló alapítványok. Az alapítványi részvényesek osztalékelvárásai azonban érdemben nem különböznek az intézményi vagy kisrészvényesektől.
A Mol nem politizál
A Mol nem politizál, kormányoktól függetlenül teljesítünk - szerintem jól. A saját utunkat megtalálva megyünk - fogalmazott az interjúban Hernádi, aki 2001 óta a társaság első embere. Az ország GDP-jének a 2 százalékát mi adjuk, ellátás-biztonsági szerepünk is van, nem tehettük meg, hogy ne keressük az együttműködés lehetőségeit, különben nem tudtunk volna olyan stratégiai projektekben részt venni, mint egy nagy gáztároló vagy egy fontos gázvezeték. A jövőben pedig az együttműködés talán még fontosabb lesz, hiszen a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a dekarbonizáció közös céljaink, legyen szó államról, nagyvállalatról vagy helyi közösségekről - fogalmazott a milliárdos üzletember.
Mi a Molnál menedzserek vagyunk, a vezetéshez értünk. Amikor a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésébe mentem, én sem azért vállaltam, mert az ország legjobb közgazdászának tartom magam, valójában 30 éve elhagytam a szakmát, azóta nem közgazdász, hanem vezető vagyok, embereket, stratégiákat hangolok össze - tette hozzá Hernádi.
Az interjúban a horvátországi bírósági ügye is szóba került. Még 2019. december 29-én született meg az elsőfokú döntés, 2021. július 6-án és 7-én lesz másodfokon az ügy. Ennyi történt, zajlik a jogi folyamat - fogalmazott a cégvezető, aki hozzátette: "Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb az igazság győz. Ha nem Horvátországban, akkor majd a nemzetközi színtereken, ahol egyébként minden jogi ütközetet megnyertünk. Szóval nem kell engem félteni, és az útlevelem sem fog porosodni."
Az olajiparban még sok növekedési évtized van
Értékelése szerint az olajipar a jelenlegi formában talán nem él örökké, de a megfelelő transzformáció után még sok növekedési évtized van benne. A következő 10-15 évben még a fosszilis tevékenységünk, beleértve a műanyagot is, fogja hozni a növekedést. De persze át kell alakulni, újra meg újra.
Átalakítjuk a működésünket, és új területeket hódítunk meg. Ehhez mindenféle apró alkotóelemet kell egymásra pakolni, ilyen a Mol Bubi, a Mol Limo, természetesen nem ezek a Mol-sztori központi elemei, de fontos alkotóelemek. A nagy változtatások közé tartozik például a körforgásos gazdaság.
Víziója szerint 10 év múlva a Mol sok lábon fog állni: az egyik fő irányt a finomítói alapú petrolkémia, a másikat pedig a fogyasztói szolgáltatások jelentik, vagyis az, hogy mindenhol ott vagyunk. Tavaly már félmilliárd euró volt a nyeresége a különböző lakossági szolgáltatásoknak, amikor a Molhoz érkeztem, a retail még nyűg és veszteség volt. Most másodpercenként két kávét adunk el, ezzel elmondhatjuk, hogy a miénk a legnagyobb kávézólánc a régióban - fogalmazott Hernádi.
Megvennék a ferihegyi repteret
Jó nagy befektetés lenne, de mindent meg kell vizsgálni, ami a fosszilis lábunkat majd helyettesíteni tudja - fogalamzott arra a kérdésre, hogy beszállna-e a Mol a Budapest Airport Zrt. megvételébe (a cég jelenleg nem eladó - a szerk.).
Az is kiderült az interjúból, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel a koronavírus-járvány idején nem videochatelni, hanem inkább telefonon lehet beszélni. "A miniszterelnököt és minket is gyakran teszteltek, így óvatosan már voltak személyes találkozóink is, többnyire szabadtéren vagy nyitott ablakok mellett" - számolt be az interjúban Hernádi Zsolt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij

Miért nem szeretik a munkáltatók a 45 év felettieket?

Elítélte a bíróság a gyereke tanárát fekvőtámaszozásra kényszerítő apukát

Robert Fico pártja nyerte a szlovákiai választást

„A saját vizeletemet kellett innom, hogy ne haljak szomjan” – horror a tunéziai határon
