Az NKP-ról az MNB tavaly februárban, a Versenyképességi Programjában írt először, és elég gyorsan el is indította a projektet. A jegybank akkor már egy válságra is készülve vágott bele ebben a programba, pedig akkor a koronavírus-járványnak még híre-hamva sem volt. Ennek ellenére nagyon gyorsan, 2019 közepén hivatalosan is elindult a program, a cégek adósminősítése és a kötvénykibocsátások szervezése ugyan néhány hetet igénybe vett, de az első kibocsátás tavaly szeptemberben megtörtént. Azóta pedig több társaság vont be így pénzt a fejlesztéseihez, működéséhez.
Most újabb céget vontak be a programba: sikeres aukciót zárt a SunDell Nyrt. és 11 milliárd forint összegben vont be forrást. A SunDell idén nyáron jelent meg a Budapesti Értéktőzsde standard piacán és szabályozott ingatlanbefektetési társaság formájában végzi tevékenységét, amely jellemzően lakóingatlanok építtetése és azok értékesítése, illetve bérbeadása. Az NKP keretében befolyó forrást kisebb részben refinanszírozásra, nagyobb részben új projektek finanszírozására kívánja a társaság felhasználni.
Kapcsolódó
Az EY tőkepiaci jogi tranzakciós csapata a SunDell tranzakciójával már a negyedik sikeres kötvénykibocsátást hajtotta végre idén. Jogi támogatásukkal több mint 40 milliárd forint összegben juthattak forráshoz olyan vállalkozások, mint a Daniella Kereskedelmi Kft, a Stelius Zrt., az ÉPKAR Zrt. és a SunDell Nyrt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!