A Magyar Telekom Nyrt. 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 második negyedévében, ami jóval meghaladja a Napi Gazdaság 11 milliárd forintos elemzői konszenzusát. Ráadásul a profit 14,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál is, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak köszönhető. A társaság csütörtökön közzétett, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint az árbevétel a második negyedévben 156,9 milliárd forint volt, ami 7,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Ez is jelentősen jobb eredmény mint amit az elemzők vártak. A bevételek javulása az energiaszolgáltatásból származó bevételek és a mobil készülékértékesítések nagymértékű növekedésének tudható be -áll a jelentésben. E mellett a RI/IT bevételek is szépen bővültek.

Az EBITDA kismértékben, 0,3 százalékkal 49,8 milliárd forintra nőtt, ami szintén magasabb egy picivel annál mint amit az elemzők reméltek. Így az EBITDA ráta 31,7 százalékot ért, ami azért kisebb az egy évvel korábbi 34,1 százaléknál. Az EBITDA ráta csökkenésének oka, hogy nőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű energia kiskereskedelmi, készülékértékesítési és RI/IT bevételek hozzájárulása, amit csak részben ellensúlyozott a működési költségek és az EBITDA-t terhelő adók csökkenése.

Christopher Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója a gyorsjelentésben le is szögezi, hogy nagyon büszke a 2013. második negyedéves teljesítményre mivel továbbra is folytatták a növekedést. Azon kívül, hogy Magyarországon minden szegmensben tovább erősítették a piaci pozíciójukat, az ügyfélmegtartási erőfeszítéseiknek köszönhetően minimalizálni tudták a lemorzsolódást a magas jövedelmezőségű vezetékes hang szegmensben és lelassították az ARPU csökkenését a mobil üzletágban.

Mindez a vezérigazgató szerint igazolja azt a stratégiát, hogy a különböző szolgáltatásokat és készülékeket az alap távközlési szolgáltatásokhoz kapcsolják. Mindezek együttesen bíztató trendet mutatnak és a változatlanul szigorú költség stratégiával párosulva azt eredményezték, hogy 2013 második negyedévben a csoport EBITDA-ja változatlan volt az egy évvel korábbihoz képest.

A magyar piac javulása mellett viszont Macedóniában a piaci környezet továbbra is kihívásokkal teli. ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az agresszív árazási verseny kedvezőtlenül hat a bevételekre és a nyereségességre. Mindezek mellett azonban a cég megőrizte a 48 százalékot meghaladó mobil hang piaci részesedését, miközben a macedón leányvállalat új 800 és 1800 MHz spektrum frekvencia blokkokat szerzett 10,3 millió euróért. Ez azért fontos befektetés mert lehetővé teszi, hogy 2013 végétől 4G technológián keresztül szupergyors mobiladat szolgáltatást nyújtson a cég Macedóniában. A cég első embere a gyorsjelentésben azt is leszögezte, hogy a kapcsolt szolgáltatások változatlanul elősegítik a bevételnövekedést és javítják a nyereségességet, így a terveik szerint a jövőben is folytatják ezeknek az értékesítését. Ezért az ediggi stagnáló előrejelzés helyett már a bevételek emelkedését várják. Ugyanakkor megerősítik a június végén, a távközlési adó változását követően bejelentett 9-12 százalékos csökkenést célzó EBITDA célkitűzést, és továbbra is arra számítanak, hogy a CAPEX (a spektrum akvizícióra fordított összegek nélkül) mintegy 5 százalékkal csökken az idén.

Az egész első félévet vizsgálva az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 22,1 milliárd forinttal csökkent 41,5 milliárd forintra. A csökkenés oka a múlt év első félévéhez képest az volt, hogy 12,4 milliárd forinttal alacsonyabb lett az EBITDA szint. Ezt  részben a 2013. első negyedévben könyvelt 7,3 milliárd forint közműadó okozta, valamint a működőtőke alakulásában bekövetkezett kedvezőtlen változások. A szabad készpénz mennyiség 2013. első félévben 4,1 milliárd forinttal 3,8 milliárd forintra csökkent, de ez is csak úgy, hogy az alacsonyabb működési cash flow-t részben ellensúlyozta a beruházásokra fordított alacsonyabb összeg.

 

A Magyar Telekom mérlegének fontosabb számai
milliárd forint
2012q22013q2
Árbevétel145,462156,907
EBITDA49,62549,751
Nettó nyereség10,67913,837
Nettó adósság324,179342,58
különadók6,15,3
Forrás: Magyar Telekom gyorsjelentése

A nettó adósságállomány 2012. első félév végi 324,2 milliárd forintról 2013. első félév végére 342,6 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta az összes tőkére vetítve 41,8 százalékra emelkedett a májusi osztalékfizetés miatt, így kicsúszott a korábban megcélzott 40 százalékos felső korlátból.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!