2022. február 16-tól új kondíciókkal vásárolható meg az 5 éves Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP). A legújabb sorozatot éves kamatfizetéssel és az Eurozóna előző naptári évre vonatkozó átlagos inflációja alapján számított kamatbázissal bocsátja ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.). Az új 5 éves sorozat kibocsátásával egy időben a 3 éves PEMÁP forgalomba hozatala megszűnik - közölte az ÁKK. 

Az ÁKK alig két hónappal ezelőtt hozta forgalomba azt a két eurós lakossági állampapírt, amelynek a jegyzését most lezárja. Az ötéves kötvény kamata az eurozóna inflációja plusz 1 százalékpont volt, a háromévesé 0,5 százalékkal haladta meg az áremelkedés ütemét. A kezdő kamatuk ennek megfelelően 4,4, illetve 3,9 százalékos volt. Az ÁKK ezeknél az állampapíroknál félévente állapította meg a kamatot, és félévente is fizette ki. Az egyik félévben az előző év és azt az megelőző év decembere, a másikban pedig az aktuális esztendő júniusa és az azt megelőző év júniusa közötti inflációt vette ehhez alapul. 

Ilyen lesz az új kötvény

A 2022. február 10-én meghirdetett új 5 éves PEMÁP állampapír abban tér el az előző sorozatoktól, hogy a kamatbázis számítása ezentúl az előző naptári év átlagos inflációja alapján történik, kamatfizetésre évente egy alkalommal kerül sor, és kamatprémiuma 0,5 százalékban lett megállapítva. A kezdő kamat ennek megfelelően 3,1 százalékos lesz. 

Az ÁKK Zrt. célja a forintban történő lakossági megtakarítások ösztönzése, a lakosság tulajdonában lévő lakossági állampapír-állomány futamidejének hosszabbítása, valamint a forint alapú PMÁP és ‒ az újonnan kibocsátott PEMÁP sorozattal ‒ az euró alapú PEMÁP kamatfizetési gyakoriságának, valamint kamatbázis-meghatározási elvének egységesítése. Az új 5 éves sorozat kibocsátásával egy időben, az adósságfutamidő növelése érdekében, a 3 éves PEMÁP forgalomba hozatala megszűnik. A Prémium Euró Magyar Állampapírt továbbra is belföldi és külföldi magánszemélyek vásárolhatják meg kizárólag a Magyar Államkincstár állampénztári irodáiban és a WebKincstár, MobilKincstár online felületein.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!