A társaság tegnap bejelentette, hogy a Cégbíróság bejegyezte a 202 forint névértékű dematerializált dolgozói részvények 50 százalékának, azaz 3 millió 173 ezer 25 részvénynek a bevonását. Ennek következtében a cég jegyzett tőkéje 16 milliárd 670 millió 221 ezer 700 forintról 16 milliárd 29 millió 270 ezer 650-re csökkent. A korábbi közgyűlési határozat bejegyzésével az addig összesen 89,24 százalékos befolyással rendelkező befektetői csoport a mostani alaptőke-leszállítással 93,84 százalékos befolyást ért el. Ez vélhetően azt jelenti – bár ennek hivatalos bejelentése még nem történt meg –, hogy megindult a BorsodChem-kiszorítás és a fennmaradó részvényesek is kénytelenek lesznek 3 ezer forintért eladni részvényeiket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!