A közvilágítás hatékonyabbá tételében az első kezdeményezések egyikeként a RFV Nyrt., Érden, illetve korábban Sárospatakon is üzembe helyezett egy-egy úgynevezett LED-es (fénykibocsátó dióda) kísérleti lámpasort.
Nagymértékű hatékonyságnövelés, és ezzel együtt költségcsökkentés érhető el a közvilágításban, hiszen az itt legnagyobb arányban használt kompakt fénycsöves, 36 wattos fényforrások teljesítményével szemben egy LED-lámpatest teljesítmény felvétele 20 watt. Emellett míg a LED üzemideje laboratóriumi körülmények között 100 ezer óra - a gyártók 50 ezer órát minden esetben garantálnak -, addig a hagyományos lámpatesteké alig 12 ezer.
A féléves tesztüzemünket követően már most látszik, hogy az energiamegtakarítás elérheti a 60 százalékot Makra József, a cég vezérigazgatója szerint.
Ma Magyarországon a törvényben megszabott közvilágítási órák száma csaknem 4000 óra, ennek alapján könnyen kiszámolható, hogy az energiafelhasználás mellett a fenntartási költségek is csökkenhetnek: míg egy normál lámpatestet 3 évente cserélnek le, addig egy LED-es lámpatest cseréje csak 12 évente esedékes.
Ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint a LED-es lámpák folyamatos karbantartást sem igényelnek, csupán az általános tisztítást és karbantartást kell elvégezni rajtuk.
A LED alacsonyabb energiaszükségletét össze lehet kötni a klímavédelemmel is, így például az energiaforrás lehet napelem, vagy akár szélkerék - szögezte le Makra.
Az RFV számításai szerint új beruházások esetén alapvetően költséghatékonyabb új, LED-es lámpatestet választani, a meglévő közvilágításnál pedig 50-100 darab lámpatest esetén éri meg az önkormányzatoknak a hagyományos lámpatestet LED-esre cserélni, ez esetben a megtérülés nagyjából 8-12 év. Új beruházás esetében a költségek gyakorlatilag megegyeznek a hagyományos lámpatestekével, állami, illetve uniós források igénybe vételével viszont csökkenthető a költség, így a beruházás megtérülési ideje is rövidülhet.
Szembeötlő különbség a hagyományos és a LED-es technológia között, hogy míg a nátriumos lámpák sárgás fényt adnak, addig a LED az emberi szem számára természetesebb fényt bocsát ki. Összességében, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt a normál izzókat elkezdték felváltani a higanygőz alapú fényforrások, úgy a LED alkalmazása a közvilágításban is hasonló mértékű változást idézhet elő a jelenleg használt nátriumos és kompakt izzós lámpák esetében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki
