Kellemetlen meglepetéssel szolgált a Magyar Telekom részvényeseinek csütörtök reggel publikált gyorsjelentésében. A távközlési cég árbevétele ugyan néhány százalékkal meghaladta a portfolio.hu elemzői könszenzusában szereplő értéket, a működési eredmény, az EBITDA és a nettó profit azonban jelentősen elmaradt ettől.

A társaság bevételei 3,2 százalékkal 452,6 milliárd forintról 438,2 milliárd forintra mérséklődtek. A bevételcsökkenés fő oka a jelentés szerint a hangalapú vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban (Magyarországon, Macedóniában és Montenegróban) csökkentek. Ezt csak részben ellensúlyozta a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból, valamint a TV és a mobil internet szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. Mindemellett kismértékben a forint erősödése is kedvezőtlen hatással volt a két nemzetközi leányvállalat forintban számolt bevételeire.

Az EBITDA 20,1 százalékkal 186,9 milliárd forintról 149,4 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta pedig 34,1 százalék volt. A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek és céltartalékok, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a telekommunikációs különadó nélkül számolt EBITDA 2 százalékkal 187,3 milliárd forintra csökkent. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 42,7 százalék volt 2011 első kilenc hónapjában, míg 2010 azonos időszakában 42,2 százalék. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta javulása a személyi jellegű és az egyéb működési költségekben megmutatkozó szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhető. Mindezek mellett a 2011. első negyedéves eredményekre kedvező hatással volt a magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forint nyereség is.

Meglepő lépés

Az EBITDA nagy visszaesésének egyik oka az, hogy a távközlési különadót a cég tavaly a negyedik negyedévben fizette meg és számolta el, idén viszont minden negyedévre ráterhelték ennek hatását, ez önmagában 19 milliárd forinttal csökkentette szeptember végéig a cég teljesítményét. A másik nagy ballaszt a profitban a montenegrói leányvállalat ügyében az amerikai igazságügyi minisztériummal és a SEC-kel kötött megállapodás miatt képzett céltartalék. Ami meglepő, hogy a nyár közepén bejelentett 11,1 milliárd forintnyi céltartalékon felül további 8,2 milliárd forintnyi céltartalékot képzett a negyedév során, ebből 2,7 milliárd forint a korábbi céltartalék árfolyamvesztesége.

A részvényesekre jutó eredmény 42,2 százalékkal, 56,9 milliárd forintról 32,9 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés oka a jelentett EBITDA mérséklődése, amit csak részben ellensúlyozott a nyereségadó csökkenése. A nyereségadó 2010. első kilenc hónapjáról 2011. első kilenc hónapjára 37,1 százalékkal csökkent az alacsonyabb adózás előtti eredmény, valamint egy 2010. második negyedévben könyvelt, egyszeri 5,2 milliárd forintos, a kedvezőtlen macedón adóváltozások következményeként könyvelt tétel együttes hatására.

A nettó adósságállomány a 2010. szeptember végi 278,5 milliárd forintról 2011. szeptember végére 272,4 milliárd forintra csökkent. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2011. szeptember végén 31,9 százalék volt.

 

Kedvező tendenciák

A harmadik negyedévi eredményeink számos kedvező tendenciára mutatnak rá a vezetékes, a mobil és az információtechnológiai üzletágban egyaránt - írta a jelentéshez fűzött kommentárjában Christopher Mettheisen elnök-vezérigazgató. A vezetékes szegmensben az év elején bevezetett Hoppá fix havidíjas díjcsomag beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így szeptemberre a vezetékes vonalak csökkenése az egy évvel korábbi 9 százalékról 6 százalékra mérséklődött. Több szolgáltatást összekapcsoló díjcsomagjaink intenzív terjesztése, valamint az energia ajánlatok is hozzájárultak az eredmények javulásához. A lakossági mobil szegmensben tovább növeltük hangalapú piacrészesedésünket, és jelentősen nőtt a mobil szélessávú előfizetések száma. Mostanra a szerződéses ügyfelek között a teljes értékesítések közel 70 százalékát okostelefonok adják, ami várakozásaink szerint az adatforgalom növekedésének köszönhetően kedvezően hat majd a bevételeinkre, ezzel párhuzamosan azonban a készüléktámogatási költségek is növekednek - hangúlyozta. A rendszerintegrációs és információtechnológiai szegmensben a KFKI vállalati szegmensben végrehajtott néhány infrastrukturális projektjének köszönhetően képesek voltunk az előző negyedévekben tapasztalt negatív bevételi tendenciát megváltoztatni. A közszférában azonban továbbra is gyengék a kilátások, nem tapasztalunk fellendülést az információtechnológiai költések terén.

Megerősített várakozások

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a harmadik negyedévben a bevételek csökkenését sikerült 1,7 százalékra lassítani (az első hat hónapra vonatkozóan a csökkenés átlagosan 3,9 százalék volt). A
működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenését azonban nem tudtuk megállítani a bevétel-összetétel változása (megnőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek aránya) és a készüléktámogatási szint növekedése következtében. A csökkenés ellenére ebben a negyedévben a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 42 százalék körüli, kedvező szinten maradt.

A romló gazdasági mutatószámok miatt teljes évre vonatkozóan továbbra is óvatosak vagyunk, valamint az év végéhez közeledve várhatóan a versenykörnyezet is erősödik majd. Büszkék vagyunk rá, hogy üzleteinkben már kapható az új iPhone 4S és számos táblagép, azonban ennek megfelelően természetesen a negyedik negyedévben a készüléktámogatási költség is várhatóan emelkedni fog. Mindezek ellenére a korábbi célkitűzéseinknek megfelelően továbbra is arra számítunk, hogy 2011-ben a bevételek 3-5 százalékkal, a működéshez kapcsolódó EBITDA 4 százalékkal, a beruházások pedig megközelítőleg 5 százalékkal csökkennek - tette hozzá Mattheisen.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!