A crude olaj 88,5-89 környékéről 86 dollárra mérséklődött az elmúlt napon, s Pálffy Gergely a SolarCapital elemzője szerint 85 dollár körül maradhat a napokban. Középtávon mérséklődhet a Brent ára is, valamint az amerikai és az európai olajfajta jegyzése közti spread is csökkenhet.
Az OPEC ugyan bejelentette, hogy száz dollár fölött látná szívesen az olajárat ám ez az elemző szerint jelenleg nem találkozik keresleti erővel, így középtávon is olcsóbbodhat a nyersanyag. Lehetséges, hogy a két olajfajta közötti olló szűkülésével van esély egy kisebb crude emelkedésre, ám összességében nem látni az emelkedés felé mutató tényezőket.
Kadhafi halálával komoly geopolitikai kockázati felár árazódik ki, így a külföldi kitermellők megnyugodhatnak, folytathatják a líbiai kitermelésük felfuttatását. A legnagyobb külföldi szereplő, az olasz ENI olajcég már szeptember végén bejelentette, hogy visszaküldi embereit és teljes kapacitással folytatja a kitermelést, amelyet most a többi szereplő is bátrabban követhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek