Az Oxford Economics szimulációja olyan forgatókönyvet modellez, amelyben a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordója 2018 harmadik negyedévében 100 dollárra emelkedik, és még 2020-ban is ezen a szinten marad. Ebben az esetben a globális GDP a 2018-2020 közötti időszakban átlagosan 0,3 százalékkal, 2020 egészében - amikor a hatás tetőzne - 0,7 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amely az Oxford Economics alapeseti - 2019 végére 67 dolláros olajárat valószínűsítő - prognózisa alapján addig elérhető lenne.
Ez a növekedés lassításával párhuzamosan jelentősen gyorsítaná a globális inflációt, amely a cég modellje alapján már 2019-ben 1,2 százalékponttal haladná meg az alapeseti várakozást. Így a fejlett ipari térségben jövőre 0,5 százalékponttal elmaradna a reálbér-növekedés az alap-előrejelzésben szereplő olajár-forgatókönyv esetén elérhető ütemtől. Az inflációs érzékenységet vizsgáló számítás azt mutatja, hogy az ipari gazdaságok alkotta OECD-csoporton belül - adókkal együtt mérve - Magyarországon a legmagasabb, hozzávetőleg 7,5 százalék az üzemanyagok súlya az inflációs kosáron belül.
A tartósan 100 dolláros olajár GDP-hatásai ugyanakkor korántsem Magyarországon lennének a legnagyobbak: az Oxford Economics szerint Görögországban és Bulgáriában a 2018-2020-as időszakban átlagosan csaknem 1,5 százalékkal, Magyarországon 0,5 százalékkal maradna el a GDP nominális értéke az alapesetitől.
A 100 dolláros olajár messze legnagyobb nyertese Oroszország lenne, ahol a vizsgált két éves időszakban átlagosan 2,5 százalékkal lenne magasabb a GDP-érték az alapeseti várakozásnál.
A közgazdászok szerint jóllehet a Brent az elmúlt másfél évben 59 százalékkal drágult, ez is mérsékelt áremelkedésnek tűnik a korábbi ársokkokhoz képest: 1973-1974-ben 278 százalékkal, 1979-ben 190 százalékkal, 1999-2000-ben 172 százalékkal, 2007-2008-ban 107 százalékkal emelkedtek az olajárak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat