A New York-i tőzsde zárása után kedden közzétett gyorsjelentés szerint a november 30-ával zárult három hónapban az adózott eredmény 842 millió dollár, részvényenként 50 cent lett az egy évvel korábbi 785 millió dollár, részvényarányosan 45 cent után. A szakértők kisebb, 43 cent részvényarányos eredményre számítottak.
A cég bevétele 6,4 százalékkal, 8,18 milliárd dollárra emelkedett a negyedévben, szintén felülmúlta az elemzői várakozásokban szerepelt 8,09 milliárd dollárt.
A Nike az eredményjavulást részben a költségek csökkentésével, továbbá a nyugat-európai és különösen kínai eladásainak a növelésével érte el.
A Nike kínai eladásai 12 százalékkal, 1,06 milliárd dollárra ugrottak. A devizaárfolyam ingadozást kiszűrve a növekedés még ennél is nagyobb, 17 százalék volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre