Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó vállalat kedden közzétett, nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített, konszolidált tőzsdei jelentése szerint a második negyedévi adózott nyereség 1,45 millió euró volt, ami viszont 62 százalékkal jobb a tavalyi bázisnál. A társaság féléves árbevétele a tavalyi szinten alakult, 37,87 millió eurót tett ki. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 15 százalékkal 2,46 millió euróra nőtt.
A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az árbevételben legnagyobb súlyú magyar piacon a szigetelő anyagok értékesítésében még nem éreztetik hatásukat a kormány által meghozott lakáspiaci ösztönző intézkedések (csok, 5 százalékos áfa), azonban a várakozások szerint hosszabb távon ezek majd jelentősen javítják a magyar piac és a társaság kilátásait is. A cég a külpiacain, Romániában és Szerbiában az építőipar élénkülését tapasztalta, és a korábbi időszakok visszaesései után Horvátországban is jól teljesített ez a szektor.
A közelmúltban lezárult beruházások, elsősorban a szerbiai üvegszövet-háló gyártás felfutásának eredményeként egy év alatt több mint százzal, 758-ra nőtt a Masterplast csoportnál dolgozók száma.
Tibor Dávid, a Masterplast vezérigazgatója arra számít, hogy folytatódik a cég fontosabb piacain tapasztalható élénkülés, és ez kedvezően hathat a bevételre és az üzleti eredményre az év végéig.
A Masterplast részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert