A vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a BUX a régiótól kicsit elrugaszkodva közepes forgalom mellett emelkedni tudott. A Mol, az OTP és a Richter egyaránt napi csúcsán fejezte be a napot, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom nem tudott erősödni. Mindhárom részvényt egész nap vették. A hét első fontos adata az amerikai GDP lesz kedden - mondta az üzletkötő.
A Mol 1,6 százalékkal 13 765 forintra erősödött, 805,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 2,3 százalékkal 6040 forintra drágultak, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama stagnált, 411 forintot ért a nap végén, forgalma 175,2 millió forint volt. A Richter-papírok 1,5 százalékkal 5248 forintra emelkedtek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
