Hosszas huzavona után a jelek szerint végül sikerült megegyezniük a feleknek az eddigi legnagyobb értékű felvásárlási történetben.
A Bayer közleménye szerint a Monsanto elfogadta a német társaság megemelt, részvényenként 128 dolláros készpénzes vételi ajánlatát. Az ügylet a tervek szerint 2017 vége előtt zárulhat le, s a felek hajlandóak mintegy 2 milliárd dolláros díjat fizetni a versenyhatósági eljárások keretében - írja a Reuters.
Az ügylet létrejöttére a jelek szerint nem nagyon számított a piac, a Monsanto részvényei még az első, 122 dolláron megtett ajánlatot követően sem emelkedtek 116 dollár fölé, most piacnyitás előtti egyelőre csak 107 dollárig drágultak. Az első nem hivatalos megkeresés a Bayer részéről májusban érkezett a vetőmaggyártó óriásra, akkor 122 dolláros árfolyamon, ezt emelte később a német cég 125 dollárra, majd most 128-ra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött