A lap szerint az INA a 2013-as évet nem veszteséggel, hanem 953 millió kuna nyereséggel zárta, mivel az utolsó negyedéves jelentésben az INA igazgatósága a szíriai lelőhelyeken lévő eszközállományának értékét 1,5 milliárd kunával csökkentette a könyvelési adatokban. A horvát kőolajfinomítók értékét pedig 738 millió kunával csökkentette a cég, és 127 millió kunát költségként írt le, mivel ezt a finomítók fogyasztásával kapcsolatos adóként kellett visszamenőleg befizetnie az INA-nak - írja a Jutarnji list.
A lap idézi Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter szavait, aki elégedetlen az INA által közzétett adatokkal. Szerinte a horvát állam 44 százalékos tulajdonrésze a horvát olajipari vállalatban döntési jogokat kellene, hogy biztosítson abban, hogy hol és mekkora befektetés valósuljon meg, illetve minek az értékét csökkentik. "A szíriai olajmezők és a finomítók értékének a csökkentése előtt az INA tulajdonképpen 950 millió kunás nyereségben volt, nem 1,5 milliárd kunás veszteségben" - mondta a miniszter.
A lap szerint a könyvelési mesterkedés, és a veszteségek kimutatása azt szolgálja, hogy meggátolja az osztalék kifizetését. Ezzel Horvátország pár száz millió kuna tervezett bevételtől esik el, de nem folyik be az állami költségvetésbe az INA osztalék- és nyereségadója sem - állítja a lap.
Az INA pénteken közzétett adatai szerint a bevételei 6,66 milliárd kunát tettek ki 2013 utolsó negyedévében, az azt megelőző három hónapban 7,42 milliárd kuna volt az összesített bevétel. Így tavaly 1,5 milliárd kuna nettó vesztesége volt a cégnek 27,44 milliárd kunás bevétel mellett, míg 2012-ben 0,68 milliárd kunás nyereségre és 29,89 milliárd kunás bevételre tett szert a cég.
Az adó, értékleírás és kamatfizetés előtti eredmény (EBITDA) 2013-ban 3,78 milliárd kuna volt, 23 százalékkal csökkent 2012-höz képest. Az INA pénteken kiadott jelentése szerint a horvátországi alacsonyabb szénhidrogén-kitermelés és kisebb részben az alacsonyabb nemzetközi árak miatt romlott az eredményességi mutató.
A finomítói üzletágnál negatívan befolyásolta az éves teljesítményt a horvát gazdaság és az INA nemzetközi piacainak gyengélkedése. Az INA a finomítási üzletág egész Európában tapasztalható gyenge teljesítményére is hivatkozott: az elmúlt hetekben a vállalati negyedéves jelentések sora bizonyította, hogy romlanak az eredményességi mutatók.
Tavaly 57 százalékkal nőttek az INA tőkekiadásai 2012-höz képest, és elérték a 2,01 milliárd kunát. A befektetések több mint 80 százaléka Horvátországban történt, azon belül is leginkább a kutatási és kitermelői ágazatban.
Áldott Zoltán, az INA igazgatóságának elnöke szerint 2013 kemény év volt, mert a fő piacokon - Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina - alacsony volt a kereslet, és nem javult a helyzet Szíriában sem, ahol az INA befektetésekkel rendelkezik.
A nehézségek ellenére Áldott Zoltán szerint sikerült növelniük a vállalat belső hatékonyságát, még biztonságosabbá tették az üzemi működést, és a jövőbeli hosszú távú befeketedésekre koncentráltak. Az elnök szerint ezeknek a lépéseknek a hatása egyértelműen megmutatkozik a kitermelés csökkenésének lassulásában és a horvát üzemanyagpiacon elért részesedésük növekedésében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat