A társaság a kedvezőtlen negyedik negyedéves körülmények ellenére (folyamatában erősödő forint) pozitív tudott maradni üzemi szinten, igaz, csak halványan, így a 12 havi operatív profit 509 millió forint lett. Az üzemi eredmény védelmére nyitott hedge pozíciók zárásából jelentős, tényleges nyeresége származott a cégnek, 1,6 milliárd forint, ebből mintegy 700 az utolsó negyedévben realizálódott. A két tétel együtt 2,1 milliárd forintot tett ki. A devizás tétele átértékelését is tartalmazó 4,8 milliárd forint lett. Ezt csökkenti 1,6 milliárd forintnyi adó, amelynek jelentős része a korábbi veszteséges évek adójának visszaírásából adódik, ténylegesen fizetendő adó ennél várhatóan nagyságrendekkel kevesebb lesz. A Rábánál a tavalyi év a jelek szerint tényleg a fordulaté volt, kérdés, hogy idén képes lesz-e tovább javulni a társaság nyereségessége. A menedzsment idei terveiről várhatóan május környékén ad majd tájékoztatást, annyi mindenesetre kiderült, hogy a tavalyi ígéreteit (minimum 3 milliárdos EBITDA, e helyett több mint 3,2 milliárdot csinált a cég) be tudta tartani, s ez hitelességének sokat segíthet. Az év elejétől történt jelentős felértékelődés - ha figyelembe vesszük a cég ingatlanvagyonát is - a jelek szerint nem volt alaptalan, s a papír ára működési oldalról is kapott támogatást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!