A kínai vezetés állítólag egy mintegy 2 billió jüan értékű mentőcsomagot rakna össze (278 milliárd dollár), hogy megfordítsa az ország értékpapírpiacait sújtó eladási hullámot. A Bloomberg értesülései szerint főként kínai állami vállalatok offshore számláiról szednék össze a pénzt, amiből egy stabilizációs alapot raknának össze, amely a hongkongi tőzsdei kapcsolaton keresztül venne kínai szárazföldi részvényeket. Belföldi forrásokból legalább 300 milliárd jüant terveznek elkülöníteni. Ebből a China Securities Finance Corp. vagy a Central Huijin Investment Ltd. állami cégeken keresztül vennének részvényeket.
A hírügynökség forrásai hangsúlyozzák, a kínai hatóságok egyre sürgetőbbnek az eladási hullám megfékezését, amely a héten ötéves mélypontra süllyesztette a CSI 300 indexet. Erre már csak azért is szükség lenne hogy megnyugtassák egy picit a lakossági befektetőket, akik közül sokan már amúgy is komolyan megsínylették az elhúzódó ingatlanpiaci visszaesést. A befektetők nyugalmát a kínai vezetés fontosnak tartja a társadalmi stabilitás fenntartása szempontjából.
Egy államilag támogatott stabilizációs alap létrehozásáról már legalább október óta hallani. Ezzel a legnagyobb probléma annak hatékonysága.
A szárazföldi kínai részvények először megpattantak a hírre, azonban ezt a nyereségüket visszaadták és záráskor mindössze 0,4 százalékkal álltak magasabban, mint egy nappal korábban. A Hongkongban jegyzett kínai részvények indexe 2,8 százalékkal emelkedett, ez a nap közben elért 4,1 százalékos pluszból jött vissza.
A Kínai Államtanács hétfői ülésén, amelyen Li Csiang miniszerelnök elnökölt, a kínai kabinet tájékoztatást kapott a tőkepiacok működéséről, valamint a kapcsolódó munkával kapcsolatos megfontolásokról - áll a hivatalos közleményben, amely nem közölt további részleteket arról, hogy Peking mit fontolgat.
A szabályozók hétfőn utasítottak legalább két állami tulajdonú biztosítót, hogy tartózkodjanak a nettó eladásoktól. Az ország legnagyobb brókercége, a Citic Securities Co. a múlt héten leállította a shortolási szolgáltatásokat egyes ügyfelei számára. Kína az elmúlt hónapokban több kisebb lépést is tett a piaci hangulat javítására. Korlátozta a shortolási lehetőségeket és az állami alapok elkezdték a nagybankok részvényeinek vásárlását.
"A potenciális támogatási csomag rövid távon képes lehet megállítani a csökkenést és stabilizálni a piacokat a holdújévig, de az állami vásárlások önmagukban történelmileg korlátozott sikerrel járnak a piaci hangulat megfordításában, ha nem követik további intézkedések" - mondta Marvin Chen, a Bloomberg Intelligence stratégája.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor