Arany
Fellélegeztek a piaci szereplők kedden, miután a Szíriában végrehajtandó amerikai katonai beavatkozás lehetősége átmenetileg halványulni látszott; így a biztonságosnak tekintett eszközök iránt mérséklődő kereslet a sárga nemesfém árfolyamára is rányomta bélyegét tegnap.
Bár az arany a rövid távú emelkedő trendvonalat megtesztelte, egyelőre nem törte le; így ha a jelenlegi szintekről ismét felfelé kapaszkodna a jegyzés, a 21-napos mozgó felett újra az 1420-as ellenállással gyűlhet majd meg a vevők baja. Lefelé több fontos szintre érdemes koncentrálni: a már említett emelkedő trendvonal esetleges törése esetén, a következő meghatározó támaszt az 1338 jelenthetné majd.

Dax30
Jelentős emelkedést produkált a német részvényindex tegnap: így a keddi kereskedés kedvező hangulatában a Dax az elmúlt hónapok kereskedési sávjának tetejét tesztelte meg, majd a hét harmadik napján a 8445-ös sávtető visszatesztelését követően, az index ismét felfelé kapaszkodott. A továbbiakban, a 8445-ös szint felett maradva újra karnyújtásnyi közelségbe kerülhet a korábbi, történelmi maximum értéke is.

NZDUSD
Európai idő szerint ma késő este ismét kamat-meghatározó ülést tart majd az új-zélandi központi bank; és míg a piaci várakozások alapján az irányadó ráta alighanem továbbra is 2,5%-on maradhat; a befektetők számára a döntést követő, jegybankelnöki kommentek bírhatnak kiemelt jelentőséggel.
Az NZDUSD kurzusa a lélektani 0,80-as szintről ismét neki rugaszkodva a hét első felében ismét emelkedett, így a következő fontos támaszt a 0,81-es szint jelentheti, amely az elmúlt hónapok folyamán többször is útját állta a további emelkedés lehetőségének. Lefelé ugyanakkor a 0,80-as lélektani támasz visszatesztelését követően az igazán fontos technikai szintet továbbra is a 0,77 jelenthetné majd a későbbiek folyamán.

Arany, DAX30, NZDUSD - technikai elemzés 2013.09.11.
A technikai elemzés teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva is elérhető.
Ha devizapárokkal kereskedne vagy további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani