A Mol 360 forinttal, 1,61 százalékkal 22 660 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 108 forinttal, 1,11 százalékkal 9800 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 467 forintra emelkedett, forgalma 129,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,61 százalékkal 6640 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 csatornán elmondta: a nemzetközi részvénypiacok stabilak, optimista a hangulat, pozitív vállalati jelentések érkeznek, ennek is köszönhető a magyar részvényindex új csúcsa.
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy érdemes lesz figyelni a Mol-papírokra, az olajtársaság pénteken teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. Az OTP új éves csúcsot ért el, a részvények árfolyama közel került a 10 ezer forintos szinthez, ami el is érhető a következő hetekben - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az