Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest. Hankiss László, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese az M1-nek elmondta, hogy egyre élesedik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, és a piacokon emiatt érződő rossz hangulat a magyar tőzsdére is átragadt. Többnyire negatívba fordultak az indexek az európai tőzsdéken is - tette hozzá -, a német DAX index például 0,6 százalékkal esett. Az amerikai tőzsdék is 1 százalék feletti mínuszban nyitottak, azóta kicsit visszakorrigáltak, de a főbb indexek továbbra is 0,6-0,9 százalékos mínuszban állnak a keddi záróárfolyamhoz képest - mondta.
A Mol árfolyama 56 forinttal, 1,96 százalékkal 2804 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,82 százalékkal 11 300 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 450 forintra gyengült, forgalma 293,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,30 százalékkal 5330 forintra csökkent, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin