A részvénypiac múlt heti - január 18-22. közötti - forgalma 56,43 milliárd forint volt, szemben az előző heti 70,23 milliárd forinttal.
A vezető részvények közül a legstabilabbnak a Mol bizonyult, mindössze 0,18 százalékkal gyengült a múlt héten, a legnagyobb, 4,50 százalékos esést pedig az OTP szenvedte el.
Hétfőn az elmúlt hetek felülteljesítése miatt korrigált a piac és estek a magyar tőzsdén az árfolyamok. Eközben a főbb nyugat-európai tőzsdéken csak minimális elmozdulás volt, az amerikai tőzsde pedig - ünnep miatt - nem nyitott ki. A forgalom közelített a 11 milliárdhoz.
Kedden a magyar piac a nyitás után gyorsan masszív pluszba került, az első tíz percben kialakult napi maximum után azonban zárásig folyamatosan esett a BUX, végül 0,15 százalékos emelkedéssel zárt. A forgalom 10 milliárd forintra esett vissza.
Szerdán az olajár esése "besötétítette" a budapesti kereskedést is, a magyar tőzsde - a nemzetközi vezető részvényindexekhez hasonlóan - erős mínuszban zárt. Az esés megközelítette a háromszáz pontot. A forgalom ekkor volt a heti csúcsán, 13,6 milliárd forinttal.
Csütörtökön 150 pontot emelkedett a BUX, 12,3 milliárd forintos forgalomban. A nemzetközi piacokon is javult a hangulat, miután az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sejteni engedte, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelenthet be, emellett a kőolaj ára is stabilizálódott.
Pénteken az olajár további növekedése és az EKB kilátásba helyezett monetáris könnyítése emelte a tőzsdeindexet. A szakértők azonban arra figyelmeztettek: ez még nem tekinthető trendfordulónak, ahhoz még legalább további két nap emelkedés szükséges. A forgalom a BÉT-en 9,5 milliárd forintot tett ki, a BUX csaknem 2 százalékot emelkedett.
Az OTP 5818 forinton zárta a hetet, ez 274 forinttal, 4,50 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál. A Mol az előző pénteki záráshoz képest 25 forinttal, 0,18 százalékkal gyengült, 13 575 forintot ért pénteken. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal, 396 forintra csökkent. A Richter értéke 116 forinttal, 2,07 százalékkal esett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,37 százalékkal, 1648,78 pontra mérséklődött a múlt héten.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat