Hiába áll közel fej-fej mellett a két amerikai elnökjelölt a közvélemény-kutatóknál, a korábbi tapasztalatok alapján még ilyen szoros verseny mellett sincs igazán miért aggódniuk a részvény-befektetőknek az elnökválasztás évében.
A történelmi adatoknak megfelelően a legjobban többnyire azok járnak jól ezekben a négyévente ismétlődő időszakokban, akik egyedi részvények helyett a teljes indexbe fektetnek (jelenleg legegyszerűbben ETF-eken keresztül):
Kapcsolódó
az S&P 500 index ugyanis szinte mindegyik választási évben képes volt emelkedni 1960 óta.
Mindössze két kivétel volt, mindkettő a nagy tőzsdei zuhanás éve: a 2000-es dotcom lufi kipukkadása, és a 2008-as nagy pénzügyi válság.
Azóta viszont átlagon felüli hozamokat lehetett elérni: mindhárom elnökválasztási évben - 2012, 2016, 2020 – az irányadó index minimum 10 százalékkal emelkedett.
A választási kampány időszakában (tehát a voksolás napját megelőző 7 hónapban) elhangzott ígéretek szintén jót tettek a részvény-befektetéseknek. A Stock Trader's Almanac adatai és elemzése szerint 1950 óta az S&P 500 index 18 elnökválasztásból 16 esetben emelkedett az utolsó 7 hónapos időszakban. A két kivétel (2000,2008) itt is erősítette a szabályt.
Eltérő szemlélet a társasági adóban
Adózási szempontból rengeteg múlik azon, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump lesz-e a befutó. A volt elnök a társasági adókulcsot a jelenlegi 21-ről 15 százalékra csökkentené, ami várhatóan felértékelné a tőzsdén jegyzett vállalatokat (persze leginkább azokat, amelyek nyereségesek), mivel magasabb lenne a nettó eredményük, amely az árfolyamok emelkedésében is viszonylag hamar tükröződhetne. Ugyanezt az adókulcsot Harris 28 százalékra emelné.
Kína és a büntetővámok
Ígéretei szerint Donald Trump általános vámtarifát vezetne be, a kínai gyártmányú árucikkek behozatalát pedig még magasabb kulccsal büntetné. A demokraták elnökjelöltjének kampányüzenetei viszont azt sugallják, hogy Kamala Harris nem látja előnyösnek a világ két vezető gazdasági hatalmának ilyen mértékű elhidegülését – bár Joe Biden elnök az év elején átfogó vámemeléseket vezetett be egy sor kínai importtermékre, köztük a félvezetőkre, az akkumulátorokra, a napelemekre, a kritikus ásványi anyagokra, az acélra, az alumíniumra és az elektromos járművekre.
A Goldman Sachs közgazdászai szerint Trump, győzelme esetén a Kínából származó importra és különösen az autókra gyorsan kivetné a vámot, ami 3-4 százalékponttal emelheti a tényleges vámtarifát és rosszabb hír, de 30-40 bázisponttal a maginflációt is.
Milyen részvények váltanának irányt demokrata győzelem esetén?
Kamala Harris győzelme várhatóan számos iparágnak, például a megújuló energiával foglalkozó vállalatoknak, az elektromos járművek gyártóinak és még a közműszolgáltatóknak is előnyére válna. A legnagyobb hatása várhatóan annak lenne, ha el lehetne kerülni a Kínával való kereskedelmi háborút. Ebben nagyon ellentétes véleményen van a két jelölt, Donald Trump rendre szélsőségesebb retorikáját alkalmaz, ha a kereskedelemről és a vámokról esik szó.
A demokraták általában pozitívan állnak a tiszta energiához, Kamala Harris győzelme esetén egy csomó részvény ára emelkedhetne emiatt: az elektromos autógyártóké, mint a Tesla, a Rivian, a Lucid, emellett az elektromos töltőhálózatot üzemeltetők, mint a Blink Charging, a Beam Global, de jól szerepelnének az akkugyár beszállítók is. Ugyanez várna a napenergia részvényekre, mivel a demokratáknál erősebb a megújuló energia támogatottsága.
Kamala Harris győzelme esetén jól teljesíthetnek az építőipari részvények is: az első lakásvásárlóknak 25 ezer dollár előlegtámogatást javasol a demokrata jelölt, és adókedvezményt adna azoknak a kivitelezőknek, akik új házakat építenek. Bevezetnének egy 40 milliárd dolláros innovációs alapot, amelyből a házfelújításokra lehetne pályázni. Emiatt ezek a részvények teljesíthetnek jól: KB Home, Lennar Corp és DR Horton. Demokrata kormányzás alatt a kannabisz részvények árfolyama is általában jó teljesítményt nyújt.
Kamala Harris befutásával azonban indokolt lehet az óvatosság azoknak, akik bankrészvényeket tartanak. A hírek szerint magasabb tőkekövetelményeket írna elő a legnagyobb pénzintézetek számára (Bank of America, JPMorgan Chase, Goldman Sachs), egy ilyen intézkedés pedig rontana a hitelezési volumenen.
A hírek szerint a gyógyszergyártók is vakarhatják a fejüket, Kamala Harris éves sapkát vezetne be a vényköteles gyógyszerekre, ez azt jelenti, hogy 2025-től kezdődően egy adott évben a Medicare kedvezményezettjei nem fizethetnek 2000 dollárnál többet a receptre felírható gyógyszerekért.
Részvények, amelyek Trump győzelme esetén érdekesek
Donald Trump befutásával eszkalálódhatnak a kereskedelmi feszültségek, a Kínával nagy volumenben kereskedő vállalatoknak fennakadásokkal kell számolniuk, érintett lenne az Nvidia, a Broadcom, a Qualcomm és a Tesla.
Az olaj-, a földgáz- és a hagyományos energiavállalatok Donald Trump győzelmének haszonélvezőinek ígérkeznek, tekintettel a hazai olajkitermelés korlátozásainak visszavonására tett fogadalmára. Jól teljesíthetnek az alábbi részvények: Baker Hughes, Exxon Mobil, ConocoPhillips, Occidental Petroleum, Devon Energy, Chevron.
Donald Trump teljesen szembemenne Joe Biden EV-stratégiájával, például visszavonná az elektromos autóvásárlásokra megadott adókedvezményt. Emiatt győzelme esetén nyomás alá kerülhetnek a Tesla, a Rivian és a Lucid papírok.
A védelmi részvények szintén jobban teljesíthetnek republikánus győzelem esetén, mivel a várakozások szerint a védelmi kiadások prioritást élveznek majd a párt számára. A várhatóan felértékelődő részvények közé tartozik a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és az RTX. Hasonló a helyzet a börtönüzemeltető részvényekkel, mivel a szigorú bevándorlási politika a büntetés-végrehajtási intézetek üzemeltetőinek kedvezne.
A fegyvergyártók részvényei, például a Smith & Wesson Brands és a Sturm Ruger szintén hajlamosak emelkedni a republikánus győzelmek hatására.
A kriptopénzekkel kapcsolatban nagy fordulat történt, a korábban kripto ellenes Trump ígéretet tett arra, hogy Amerikát a világ kriptofővárosává teszi. Természetesen jelentős erősödés várna a Trump Media & Technology papírokra is, ez a cég a Truth Social közösségi platform anyavállalata, amely cégben többségi részesedése van Donald Trumpnak.
Kezdenek félni a vagyonosok
A jelenlegi törvények szerint a magánszemélyek 13,61 millió dollárig (a párok pedig 27,22 millió dollárig) adhatnak át ingatlanokat és egyéb vagyontárgyakat a családtagoknak vagy a kedvezményezetteknek anélkül, hogy hagyatéki vagy ajándékozási adót kellene fizetniük.
Ez a kedvezmény a tervek szerint 2025 végén jár le, a hagyatéki és az ajándékozási adómentesség körülbelül a felére csökken. Magánszemélyek csak körülbelül 6-7 millió dollárt ajándékozhatnak majd, párok esetében ez 12-14 millió dollárra emelkedik. Az efelett átruházott vagyontárgyakra a 40 százalékos adó fog vonatkozni.
Donald Trump meghosszabbítaná a 2017-es adócsökkentéseket a magánszemélyek számára.
Kamala Harris alelnök viszont magasabb adókulcsokat róna ki a 400 ezer dollárnál többet keresőkre. Így a vagyonosabb amerikaiak joggal tartanak attól, hogy nem hosszabbítják majd meg a törvényt és az NBC beszámolója szerint többen már neki is láttak, hogy vagyontárgyaik egy részét átírassák a családtagjaikra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!