Az Egyesült Államok, az eurózóna, Nagy-Britannia és Svájc központi bankjainak döntéshozó testületei e héten szerdán és csütörtökön üléseztek és valamennyien ugyanazt a döntést hozták: lassították az agresszív kamatemelések ütemét. Az ezt övező kommunikáció azonban nem az volt, amit az előző hetekben optimistává váló befektetők hallani akartak. Ők ugyanis egyre inkább abban hittek, hogy az infláció és a monetáris szigor már elérte csúcsát - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke például azt mondta, további 50 bázispontos kamatemelésekre számít egy ideig, s az EKB-nál még nem érkezett el a fordulat ideje. Csütörtökön 50 bázisponttal emelték Frankfurtban az eurózónában érvényes alapkamatot, mindezt két korábbi, egymást követő 75 bázispontos szigorítás után, amellyel a két számjegyű inflációt kívánták megfékezni.
Nagyon letörték a jókedvet
A kötvénypiacoknak mindenesetre nagy ütést vitt be a kommentár. Az áreséssel a kamatra érzékeny kétéves német bundok 24 bázisponttal emelkedett, ilyen ugrást 2008 óta nem produkált a mutató. Az olasz tízéves hozamok közel 30 bázisponttal, 4,13 százalékra emelkedtek, míg a vezető európia részvényindex, a Stoxx Europe 600-as index 3 százalékot, az amerikai S&P 500 pedig 2 százalékot esett.
Az európai kötvénypiacok reakciója brutális volt - mondta Antoine Lesne, a State Street Advisors szakértője. Az euróövezeti infláció enyhe, 10 százalékos éves csökkenése novemberben olyan piaci találgatásokat indított el, amelyek szerint az EKB talán korábban hagyhat fel a monetáris szigorítással. A piac az elmúlt hetekben nagyon előre szaladt az euróövezet folyamatival kapcsolatban. Most árazzák azt a tényt, hogy az EKB-nak héjjának (szigorúnak) kell maradnia - tette hozzá.Ed Hutchings, az Aviva Investors kötvénypiacért felelős vezetője elmondta, hogy a perifériás európai államkötvények innentől szenvedni fognak, s az európai kötvények pedig általában véve is kevésbé lesznek vonzóak.
Ünneprontás akarattal
Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke eközben szerdán arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok inflációjának lassulására utaló legutóbbi jelek még nem utaltak arra, hogy bízni lehetne a győzelemben.
-Felejtsd el a Mikulás-rallyt... a Fed jobban hasonlít idén a Grincsre - mondta John Leiper, a Titan Asset Management befektetési igazgatója.
Csütörtökön az S&P 500 az elmúlt egy hónap legalacsonyabb szintjére esett, úgy, hogy kedden 2,76-százalékkot ugorva háromhavi csúcsra jutott a fogyasztói árindex vártnál alacsonyabb értéke miatt. Ez ugyanis felkeltette a reményt, hogy a Fed hamarosan leállhat a kamatemelésekkel.
De nem csak a nagy, hanem a kisebb jegybankok vezetői is hasonlóan nyilatkoztak a héten. A svájci jegybank elnöke, Thomas Jordan például egy 50 bázispontos emelés után mondta azt, hogy túl korai lenne még megoldottnak tekinteni az infláció problémáját.
Direkt törik le a jókedvet, de már egyszer hibáztak
-Úgy tűnik, hogy a nagy központi bankoknak, köztük a Fednek is meg kell küzdeniük azzal a piaci narratívával, hogy elértük a kamatokban a csúcsot - mondta Hetal Mehta, a Legal&General Investment Management vezető európai közgazdásza.
A legutóbbi adatok, amelyek az Egyesült Államokban és Európában az infláció enyhülését mutatták, a kötvényhozamokat többéves csúcsról rántották vissza, az S&P 500-as indexben pedig egy 10 százalékosnál is nagyobb megpattanást eredményezett.
A 10 éves amerikai kötvényhozama így is 200 bázisponttal magasabban zárja az évet, úgy, hogy a negyedik negyedévben 32 bázispontot esett. Ez 2020 eleje óta a legnagyobb negyedéves mínusz. A 10 éves bundok hozama szintén 200 bázisponttal került idén feljebb, de csaknem 50 bázisponttal alacsonyabb az októberi 2,5százalékos, több éve nem látott csúcsértéknél. Az ilyen éles korrekciók pont azokat a monetáris kondíciókat lazítják, amelyeket a jegybankok az infláció visszaszorítása érdekében próbálnak szigorítani. Az emelésről szóló döntést követő csütörtöki sajtótájékoztatón a Lagarde is éppen a finanszírozási feltételekre hivatkozott amikor azt mondta, további emelésre van szükség.
Persze vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a jegybankárok most ugyanúgy félrenyúlnak az inflációval kapcsolatban, mint tették azt 2021-során folyamatosan. Akkor ugyanis a koronavírus járvány utáni újranyitás során fellépő drágulást átmenetinek tekintették, ezzel indokolva azt, miért nem kezdtek el szigorítani. A legnagyobb piaci félelmek egyike az, hogy amennyire elkéstek korábban a jegybankok a monetáris szigorítással egy évvel korábban, ugyanannyira el fognak késni a fékek kiengedésével is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!