Republikánus és demokrata párti szenátorok a múlt héten nyújtották be a tervezetet, újabb kísérleteként, hogy Moszkvát megbüntessék feltételezett beavatkozásáért az amerikai választásokba, valamint Szíriában és Ukrajnában játszott szerepéért. Az orosz oligarchákat és Vlagyimir Putyin elnök családtagjait is célzó javaslattal egyebek között korlátoznák a tranzakciókat az új orosz állampapírokkal, valamint az energetikai projekteket és az urán importját.
Az orosz piacok nemigen reagáltak a múlt héten, az idegeskedés csak azután kezdődött el, hogy a Kommerszant szerdán lehozta a szankciós dokumentumot.
A rubel a dollárral szemben a 65-ös, az euróval szemben pedig a 75-ös pszichológiai szint fölé gyengült. Április óta először fordult elő, hogy egy dollárért több mint 65 rubelt kellett adni a moszkvai tőzsde devizakereskedésében, és napi legalacsonyabb árfolyamán mindössze néhány kopejka választotta el a 2016. novemberi mélyponttól - írta az MTI.
Közép-európai idő szerint este hat órakor a dollárért 64,88 rubelt adtak, az eurót pedig 75,27 rubelen jegyezték, több mint 2 százalékkal esett a rubel árfolyama mindkét devizával szemben.
Szerdán a moszkvai értéktőzsdén is jelentősen csökkentek az árfolyamok: az irányadó indexek közül a dollárban számított RTS-index 2,91 százalékos, a rubelben számított MICEX-index pedig 0,83 százalékos mínuszban zárt.
Megugrott az 5 éves orosz CDS-árazás. Oroszország hitelkockázati biztosítása (CDS) 145 bázispontra emelkedett a hét eleji 133-134 bázispont körüli szintről, azaz egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű ötéves orosz államkötvényre 145 ezer dolláros középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon.
Phoenix Kalen, a Société Générale francia nagybank londoni leányvállalatának feltörekvő piacokkal foglalkozó stratégája rámutatott, hogy a magasabb árazás a geopolitikai aggodalmakat tükrözi. Ugyanakkor úgy vélte, nem valószínű, hogy az amerikai kongresszusban benyújtott új szankciós törvényjavaslatot elfogadják, így a rubel feltehetően nem gyengül tovább.
Fotó: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le