Teljesen alaptalan ez a híresztelés; a Mol-nak nem áll szándékában és nem is tárgyal senkivel az INA-ban lévő részesedés esetleges értékesítéséről - nyilatkozta Szollár Domokos, a Mol kommunikációs igazgatója azokra a horvát sajtóértesülésekre reagálva, amelyek szerint a magyar olajtársaság az INA-részvények eladását fontolgatja. Mindig is azt mondtuk, hogy hosszú távon vagyunk elkötelezettek Horvátország irányában, ez jottányit sem változott - tette hozzá Szollár Domokos.
Az utóbbi napokban néhány horvát lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Ivo Sanader elleni perben született nem jogerős ítélet után a Mol állítólag eladná INA-részvényeit, és erre felkérte a francia Societe Generale bankot tanácsadónak. A Mol 49,1 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az INA horvát olajvállalatban, a horvát állam pedig a részvények 44,8 százalékát birtokolja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól