A befektetők figyelme jórészt a globális kereskedelmi fejleményekre összpontosul, miután az Egyesült Államok és Kína abban állapodott meg, hogy október elején újra találkoznak a két ország kereskedelmi ügyekben illetékes főtárgyalói. Javította a hangulatot, hogy a kínai jegybank a piacok zárása után bejelentette, csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját. A likviditásnövelő intézkedéssel a kormány élénkíteni tervezi a lassuló gazdaságot és részben ellensúlyozni a Kínával szembeni amerikai kereskedelmi megszorítások kedvezőtlen hatásait.
A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta pénteken annak a törvénynek az életbe léptetését, amely elvben lehetetlenné teszi, hogy az Egyesült Királyság - a világ ötödik legnagyobb gazdasága - október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. Az ellenzéki brit Munkáspárt megismételte, nem fogja támogatni a hétfői szavazáson Boris Johnson kormányfő indítványát előrehozott választások kiírására.
Kapcsolódó
A New York-i tőzsdeindexek enyhe nyereségben álltak az európai tőzsdezárás idején: a Dow Jones ipari átlag 0,27 százalékos, az S&P 500-as index 0,17 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,08 százalékos pluszban állt.
Az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,54 százalékos mínuszban, 60,62 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,99 százalékos veszteségben, 55,74 dolláron forgott péntek este háromnegyed hatkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,17 százalékkal, 1528,05 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1042 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,09 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

Újabb szigor jön az egészségügyben

Franciscus: milliós tömeg, öt kilométeres körmenet, egyetlen koporsó és semmi ravatal

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
