A Budapest Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,91 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel 72 899,65 pontos zárt csütörtökön, ami ismét történelmi csúcs. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint átlagon felüli volt a forgalom, ami mellett az OTP-nak és a Molnak köszönhetően emelkedett a BUX. A nemzetközi befektetői hangulat pozitív volt, ez járult hozzá a két blue chip jó teljesítményéhez is.
A Mol 34 forinttal, 1,2 százalékkal 2876 forintra, az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 530 forintra nőtt. Ezzel szemben a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1090 forintra, a Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,87 százalékkal 9680 forintra esett. A BUMIX 0,21 százalékkal emelkedett.
Már látható, hogy stabil marad a forint, vagy kiújul a leértékelődő trend
Az idei év eddigi részében többször volt ijesztő a forint gyengülése, de végül az eurónként 400-as értéket nem lépte át, és ezzel egy új, immár középtávú szint alakul ki, ami eldönti a trendet. Most hosszú idő után újra 390 alatt az euró, ami bíztató jel.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Mától új rendszer érvényes az autósokra, érdemes figyelni ezeket a táblákat

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Sosem látott lépésre készül az Országgyűlés
