A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,21 százalékos csökkenéssel, 34 780,88 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.
Gyenge napot zárt a BÉT, miközben Európában 1-1,5 százalék körüli pluszok voltak, a BUX index 1,2 százalékot veszített értékéből - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en. Az elemző szerint nem voltak olyan hírek, amelyek a magyar kereskedést érdemben befolyásolhatták volna. A befektetők átsúlyozhattak vagy profitot realizálhattak a korábbi nagy emelkedések után. Meglepő, hogy miközben az Egyesült Államokban hétfőn rövidített kereskedés van, kedden pedig a Függetlenség Napja miatt szünnap lesz, a magyar tőzsdén viszonylag nagy volt a forgalom - tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 480 forinttal, 2,26 százalékkal 20 745 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,55 százalékkal 9000 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,64 százalékkal 469 forintra gyengült, forgalma 214,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 106 forinttal, 1,50 százalékkal 6961 forintra csökkent, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2632,89 ponton zárt hétfőn, ez 53,79 pontos, 2,09 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,89 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,22 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 1,32 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot - írta az MTI.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65 cent emelkedéssel 49,42 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,92 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,55 százalék pluszban volt, miközben a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,10 százalék csökkenést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek