Az ötletembereknek, startupoknak, fejlesztőcsapatoknak, programozó szakembereknek kiírt, 'Hack it your way' néven indított kétfordulós pályázaton három témakört célozhatnak a nevezők: a háztartások kiadásainak okoseszközökkel való csökkentését, a kis- és középvállalkozások hatékonyabb működésének elősegítését és a városi közlekedés környezetbarát, energiahatékonyabb újragondolását.
A közlemény szerint az 5 millió forint összdíjazású verseny a legkiválóbb magyar agyakat szeretné összehozni, hogy együtt oldják meg azokat a problémákat, amelyekkel a közösség, a társadalom vagy akár a világ többi részén élők általában szembesülnek.
A Yettel által delegált zsűri döntése alapján a nyerteseket november elején hirdetik ki, miután a versenyzők bemutatták a megoldásaikat. A témakörök nyertesei 1 millió forintot, az abszolút győztes pedig további 1,8 millió forintot vihet haza, a közönségdíjas megoldás jutalma 200 000 forint.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól