A Facebook Blueprint egy ingyenes online képzési és minősítési program, amelyet a Facebook 2015-ben indított el azért, hogy elősegítse vele a kis-, és középvállalatok növekedését. A programhoz idén novemberre már 1 millió vállalkozás csatlakozott világszerte, hogy elvégezze az elérhető 90 online tanfolyam valamelyik. Az indulás óta a világ 150 országából több mint másfélmillió felhasználó eddig mintegy 3,5 millió képzést csinált végig.
Az online tanfolyamok lényege, hogy a vállalatok kibővíthetik azoknak az eszközeiknek a körét, amelyek segítségével a Facebookot használhatják. A közösségi oldal szolgáltatásainak szakszerű, rutinos használata ma már kulcsfontosságú, a Facebook nemrég készült Future Business Survey című kutatása szerint. Ebből derül ki az is, hogy nem a Blueprintről tájékozódnak, hanem 42 százalékuk egymástól tanulja el a trükköket.
Kapcsolódó
Nem csak kis-, és középvállalatok, de ügynökségek is használják a Blueprintet elsősorban munkatársak toborzása során, míg a non-profit szervezetek ezen a platformon keresztül képezik önkénteseiket arra, hogy még hatékonyabban tudjanak adományokat gyűjteni. A digitális és reklámügynökségek munkatársai pedig azért szereznek minősítést a Blueprinten keresztül, hogy igazolni tudják azt, hogy értenek a facebookos marketinghez - írja a cég.
A legnépszerűbb képzés a beugró "Üdvözöljük a Facebook-marketingben! (Welcome to Marketing on Facebook)" című volt, ezt követte a Hirdetési irányelvek a tartalomhoz, kreatívokhoz és targetáláshoz (Ad Policies for Content, Creative, and Targeting), a Best Practice-ek márkák számára (Brand Best Practices), Így terjeszd ki a kampányod elérését az Audience Network rendszerrel! (Extend Your Campaign's Reach with Audience Network) és a Targetálás: alapvető célközönségek (Targeting: Core Audiences).
Az érdeklődőknek nem kell sok időt a tanulásba ölniük: 15 perc alatt elvégezhető kurzusok is különböző nehézségi színvonalat képviselnek a kezdőtől a haladóig. Azok a vállalatok, akik csatlakoztak a programhoz, a megfelelő vizsgák elvégzésével megszerezhetik a hivatalos Blueprint Certification minősítést, amely igazolja haladó szintű szakmai ismereteiket a Facebook platform használatában.
A Facebook amellett, hogy közösségi oldalként működik, már online árusítási rendszert és karrierportált is beépített a rendszerébe.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?