A kísérletben arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet termeszteni maguknak. A tudósok maguk is meglepődtek, hogy a kísérlet sikerült: a növény megél a holdi talajon.
Robert Ferl, az egyetem élelmiszer- és mezőgazdaság-tudományi karának tudósa elmondta, hogy kollégáival abba a talajmintába ültettek növényt, amit Neil Armstrong és Buzz Aldrin hozott haza magával az Apolló-11 misszióval, és olyan talajmintákba, amelyek a más missziókkal érkeztek.
A kísérletből ugyanakkor kiderült, hogy a holdi talajon durvasága és más kedvezőtlenebb tulajdonságai miatt lassabban nőttek a növények, mint a Földről származó, imitált holdi talajba ültetett palánták. A legtöbb holdi talajba ültetett növény végül elszáradt.
A kutatás eredményeit a tudósok csütörtökön tették közzé a Communications Biology című szaklapban. Mint írták, minél hosszabb ideig volt a talaj a Holdon a kozmikus sugárzásnak és a napszélnek kitéve, annál rosszabbul tűrték a növények.
A tudósok szerint az Apollo-11 talajmintái voltak a legkevésbé kedvezőek a növekedéshez, mert a Nyugalom tengerének kőzete, ahonnan származtak, néhány milliárd évvel tovább volt kitéve az elemeknek.
"A következő lépés, hogy a Hold felszínén kell megismételni a kísérletet" - idézte a The Guardian Simon Gilroy űrnövénybiológust, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósát, aki nem vett rész a kísérletben.
A hat Apolló-küldetés űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak vissza a Földre, és a legtöbbet elzárták. A NASA végül tavaly év elején 12 grammot adott át a Floridai Egyetem kutatóinak, és a régóta várt ültetésttavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat