A brit Vodafone mobil távközlési csoport szolgáltatási bevétele, összehasonlítható alapon, 2,2 százalékkal, 10,282 milliárd fontsterlingre emelkedett a júniussal zárt negyedévben, a cég pénzügyi éve első negyedében. A bevételnövekedés meghaladta az 1,4-1,9 százalék közötti, átlagosan 1,5 százalékos elemzői várakozásokat.
A csoport bevétele Európában 0,8 százalékkal, 7,624 milliárd fontsterlingre, Európán kívül 7,9 százalékkal, 2,430 milliárd fontsterlingre emelkedett. Viszonylag jelentősebb növekedésre azonban Európán belül is volt példa: Olaszországban 3,2 százalékkal, Spanyolországban 1,6 százalékkal nőtt a szolgáltatási bevétel. Németországban azonban csak 0,6 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 1,6 százalékkal visszaesett.
A Vodafone adatforgalmi szolgáltatása 63 százalékos növekedést ért el a negyedévben, 59 százalékosat Európában és 70 százalékosat Európán kívül. Abszolút értelemben a negyedévben fogalmazott adatmennyiség megfelelt a két évvel ezelőtti teljes éves forgalomnak - emeli ki a Vodafone beszámolója. A Vodafone 4G szolgáltatását 83,5 millió ügyfél veszi igénybe, a közös vállalati partnerekkel együtt pedig 22 országban további 8,8 millió.
A Vodafone részvénye 1,3 százalékkal erősödött pénteken a kereskedés első órájában a londoni tőzsdén.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Sulyok Tamás megvétózott egy törvényt
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni

Ilyen egy tragikus év: milliárdos veszteség az RTL-nél

Ha ez így megy tovább, nem lesz több foci a tévében
