Az áldozatok hozzátartozói New Yorkban benyújtott panaszukban azt állították, hogy a Twitter "erős és egyedüli kommunikációs eszköz" Iszlám Állam nevű terrorszervezett fegyveresei számára. A szolgáltatás lehetővé tette számukra, hogy nézeteiket népszerűsítsék és a támadásokat végrehajtsák. A szolgáltató nem tett elégséges intézkedéseket annak megakadályozására, hogy az oldal a szélsőséges iszlamisták ne használhassák. Véleményük szerint ezzel a közösségi médiacég megsértette az Egyesült Államok terrorizmus ellen hozott jogszabályait.
A cikk szerint a Twitter más gyilkos támadások miatt is perekkel nézett szembe. Eljárást kezdeményeztek például a 2016 júniusában, a floridai Orlando városában elkövetett gyilkosság 49 áldozatának, valamint egy 2015-ben, két amerikai állampolgár halálával járó Jordániában elkövetett merénylet áldozatainak hozzátartozói is. Utóbbiak indoklásukban az állították, a közösségi oldal jogilag felelős az elkövetett merényletekért és az áldozatok haláláért. A szélsőségesek pénzt gyűjtöttek és újabb tagokat toboroztak az oldal segítségével. Az ügyben eljáró bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az elkövető az Iszlám Állam Twitter oldalon közzétett posztjai által radikalizálódott volna.
A közösségi médiamegosztó cég az elutasító bírósági végzés ellenére 125 ezer, terrorszervezetekhez köthető felhasználói fiókot zárolt.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat