Linda Yaccarino az X platformon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hatalmas hálával tartozik Musknak, hogy rábízta a szólásszabadság védelmének, a vállalat átalakításának, illetve az X mindenes alkalmazássá fejlesztésének felelősségét – írja a BBC.
Elon Musk rövid válaszában csak annyit írt: „Köszönöm a hozzájárulásodat.”
Yaccarino korábban az NBCUniversal reklámfőnöke volt, ahol segített átvezetni a vállalatot a technológiai cégek által okozott zavarok idején. Az X-hez, vagyis a korábbi Twitterhez, egy viharos időszakban csatlakozott, amikor a hirdetők elhagyták a webhelyet, az alkalmazottakat pedig nagy számban elbocsájtották.
Amikor Elon Musk és én először beszéltünk az X-szel kapcsolatos elképzeléseiről, tudtam, hogy ez életem legnagyobb lehetősége lesz, hogy végrehajtsam ennek a vállalatnak a rendkívüli küldetését. Két hihetetlen év után azonban úgy döntöttem lemondok
– mondta el Linda Yaccarino.
A 2023-as csatlakozás óta azonban nem világos, hogy kapcsolatuk megromlott-e. Korábban a Twittert azzal vádolták, hogy politikailag balra hajlik, azonban egyre nagyobb teret nyernek a jobb oldali tartalmak.
Bár Musk korábban lemondott a vezérigazgatói posztjáról, soha nem vonult vissza igazán kedvenc közösségi hálózatából, és mióta kinevezte Yaccarinót, még hangosabbá és ellentmondásosabbá vált.
Azok, akik közvetlenül Muskkel dolgoztak, úgy írják le őt, mint egy látnokot és munkamániást, akivel mások csak egy meghatározott ideig tudnak lépést tartani.
Meglépte Musk: eladta az X-et, nem meglepő a vevő
Elon Muskot hiába éri gyakran az a vád, hogy kormányzati szereplőként nem foglalkozik eleget a cégeivel, a világ leggazdagabb embere most olyat lépett, amely megkönnyíti a helyzetét.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot