Az amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban az adózott nyeresége 5,20 milliárd dollár, részvényenként 1,12 dollár lett az egy évvel korábbi 687 millió dollár, részvényeként 15 cent veszteség után.
A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,28 dollár lett, nagyobb az elemzői várakozások átlagában szerepelt 1,22 dollárnál.
A tavalyi utolsó negyedévben az Intel bevétele 18,66 milliárd dollár volt. Ezzel ugyan az Intel felülmúlta az egy évvel korábbi 17,05 milliárd dollárt, de nem érte el az elemzők által várt 19,01 milliárd dollárt.
A részben az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt globálisan visszaeső csipkereslet miatt az Intel a folyó, március végéig tartó negyedévre 16 milliárd dolláros forgalomra és 87 cent részvényarányos eredményre számít, ami elmarad a szakértők által becsült 17,35 milliárd dollár bevételtől és a részvényenkénti 1,01 dollár profittól.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól