Chris Wray, az FBI igazgatója azt mondta, hogy kifejezetten kockázatos ekkora szerepet adni az amerikai telekommunikációs szektorban olyan külföldi vállalatoknak, amik az Egyesült Államok által vállalt alapvető értékeket nem osztó, idegen kormányokhoz kapcsolódnak, és működnek ezekkel együtt. Ezzel ugyanis a kínai kormánynak lehetősége nyílhat észrevétlenül kémkedni amerikai állampolgárok után, valamint felhasználói információkat módosítani vagy ellopni.
Ehhez a figyelmeztetéshez másik öt titkosszolgálati vezető csatlakozott, köztük a CIA és azt NSA igazgatói is - olvasható a portálon.
A Huaweit egyébként tényleg a Kínai Néphadsereg egyik mérnöke alapította, és amerikai titkosszolgák meg politikusok évek óta égnek álló hajjal nyilatkoznak a cégről, amit többször is konkrétan a kínai kormány fiókintézményének neveztek.
Reagált a Huawei
"A Huawei tisztában van az Egyesült Államok azon kormányzati lépéseivel, amelyek látszólag azt célozzák, hogy az Egyesült Államok piacán korlátozzák a Huawei üzleti tevékenységét. A Huawei a világ 170 országában már elnyerte a kormányzatok és a fogyasztók bizalmát, és nem jelent nagyobb kiberbiztonsági kockázatot bármely másik ICT szolgáltatónál, akik hozzánk hasonlóan részt vesznek a globális ellátási láncban és termelésben.A Huawei továbbá visszautasítja a cikk azon sugalmazását, hogy a vállalat a kínai hadsereggel bármilyen kapcsolatban állna. A Huawei Kína legnagyobb, 100 százalékban magántulajdonban lévő vállalata, amely saját munkavállalói kezében van. Ren Zhengfei, a cég alapítója, akit 44 éves korában, jóval a vállalat megalakulása előtt nyugdíjaztak a hadseregtől, a cég részvényeinek jelenleg alig több mint 1 százalékát birtokolja."
A Huawei épp néhány hónapja előzte meg az amerikai Apple-t, mint a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója a Samsung után. A Huawei szárnyalása az ázsiai mellett az európai piacon alapszik, a harmadik fontos piacon, az Egyesült Államokban azonban még nem tudott igazán aratni a cég, jórészt az amerikai kormányzat ellenséges magatartása miatt.
A kép forrása: Huawei
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv