Vámos György az M1-en a pénteki webkereskedelmes akciókkal, illetve az ebből adódó problémákkal kapcsolatban azt mondta, a neten vásárlóknak azt kell megérteniük, hogy amikor megnyomják a gombot, akkor más is megnyomhatja, ezért hamar elfogyhat a termék. Volt már a magyar kereskedelem történetében olyan eset, hogy az akciós áru öt perc alatt elfogyott. Ilyenkor a fogyasztóvédelem és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik az igényfelméréssel kapcsolatban.
Az elnök szerint évente 30 százalékkal bővül a netes kereskedelem, az idei évben is hasonló mértékű bővülésre lehet számítani, és Magyarország szerencsés helyzetben van, mert a hagyományos üzletek forgalma is növekszik.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett