A májusi bevezetést követően, az árfolyam utoljára júliusban tartózkodott a 30 dolláros szint fölött. Ennek köszönhetően sokan a kezdeti nagy, egyben elhamarkodott bevásárlások miatt beragadtak a részvénybe. Akikkel ez történt, lassan elkezdhetnek bizakodni, azonban továbbra is jó lehet az opciós fedezeti ügylet az ilyen esetekre. A részvény további emelkedése, a hónap végi negyedéves jelentéstől és az új fizetős szolgáltatások sikerességétől függ.
Regisztráljon további információkért
Ha még nincs kereskedési számlája, vagy ha már van, de szélesebb termékspalettával és minőségi kiszolgálással szeretne találkozni, várjuk jelentkezését és felvesszük önnel a kapcsolatot. Jelentkezni jobb oldalon tud az adatai megadásával.A cég életében továbbra is nagy tér van a mobilos szolgáltatások fejlesztésében, akár előrelépés is történhet egy újfajta telekommunikációs szolgáltatásban. Érdekes, hogy habár hallani a marketingből származó bevételekről, a vállalat fő forrása mégsem ez. Az eddig kifejlesztett fizetős szolgáltatások egyre jobban teljesítenek, az ajándék küldési szolgáltatás, akár szülinapra, akár esküvőre kifejezetten jól muzsikált.

A részvény árfolyamának mozgását nagy mértékben befolyásolja a vállalat hónap végi negyedéves jelentése. Jó jelentés esetén nem elképzelhetetlen a 33-34 dolláros szint sem, de a jelenlegi pozitív hangulat könnyen összetörhet negatív hírek hatására.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben