Az édességek szerelmeseinek egyik különleges csemegéje az egész világon a Nutella, ám Olaszországban ennél többre tartják a legendás mogyorókrémet. Ott az ország kultúrájának részét látják benne, rá gondolva, a nemzeti büszkeség érzése tölti el az olaszok lelkét. Amikor a Nutella gyártója, a Ferrero bejelentette, hogy finomítani akar a termék receptjén, a Nutella-rajongok tiltakozásokat szerveztek a "szent" összetétel és készítési eljárás módosítása ellen.
Hasonló a helyzet a termék egyik alapvető összetevője, a mogyoró fenntartható hazai termesztésével, ami szintén politikai üggyé vált - derül ki a Financial Times összefoglalójából. A politikai csatározás egyik főszereplője ki más lehetett volna, mint Matteo Salvini, a radikális jobboldali Liga párt rámenős vezetője, aki szívesen fényképeztette magát nutellás kenyérrel a kezében. A múlt év végén bejelentette, hogy felfüggeszti a nemzeti ikon fogyasztását, mert megtudta, hogy ahhoz Törökországban termett mogyorót is felhasználtak, és hát, ő, ugye, előnyben részesíti azt az olasz kaját, amely olasz alapanyagból készül.
Nem is igaz!
Nem ez volt az első eset, hogy az alapanyagok miatt támadás érte a Ferrerót. Ségoléne Royal franca környezetvédelmi miniszter 2015-ban kénytelen volt bocsánatot kérni a cégtől, miután a Nutella bojkottjára szólította fel az embereket, mondván: a készítéséhez használt pálmaolaj hozzájárul az esőerdők kiirtásához. A Ferrero bizonyította, hogy fenntartható forrásból szerzi be a Nutella e fontos összetevőjét.
A 2018-ban 10,7 milliárd dollár árbevételt elérő cég az elmúlt évtizedekben számos lépést tett annak érdekében, hogy termelését környezetbaráttá tegye. Egy évvel a pálmaolajügyet megelőzően bevezették azt a szabályt, hogy csak farmtojást használnak a Nutella készítéséhez. További lépésként 2018-ban bejelentették, hogy 2020-tól csak igazoltan környezetbarát forrásból származó kakaót, mogyorót és cukornádból készült cukrot fognak felhasználni.
Olasz mogyoró
Ugyanebben az évben összefogtak olasz farmerekkel annak érdekében, hogy 20 ezer hektár új mogyoróültetvényt hozzanak létre. Ehhez tudni kell, hogy a Ferrero használja fel a világ mogyorótermésének nagyjából 30 százalékát. Ugyanakkor a vállalat a mogyoróbeszerzés hazahozatalát sem úszta meg vita nélkül.
Umbria tartományban helyi környezetvédők tiltakoztak azért, mert az egyik ültetvényen használt rovarirtó szerek veszélyeztették a közeli tó élővilágát. Umbriában és Orvietóban a monokultúrás mogyorótermesztés ellen emeltek kifogást, amely miatt elvész a térségek biológiai sokszínűsége. A Ferrero jelezte, hogy kész ezeket a gondokat is orvosolni, annak ellenére, hogy a mogyorótermesztés mindössze 0,7 százalékát teszi ki az olasz mezőgazdaságnak, azaz nem számottevő a súlya.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek