Korábban több, kétes hitelességű kutatás arra az eredményre jutott, rosszabb minőségű az ugyanazon a néven forgalmazott kelet-európai halrudacska, leves, vagy nutella, mint nyugati társai. Csakhogy ezek a kutatások, mint kiderült, nem tudományos alapossággal készültek. A hiteles bizonyítás érdekében a JRC tavaly nyáron kezdett vizsgálódni, 19 uniós országban vásárolták meg ugyanazokat a termékeket, majd ugyanolyan körülmények között vizsgálták az összetételt, végül 1400 árucikk került a kutatók kezei közé - idézi fel az előzményeket a portál.
Az összefoglaló tanulmány legfontosabb következtetése, hogy a politikusok által hangoztatott probléma a termékek 9 százalékát érinti, s összességében nincs arra utaló jel, hogy a vizsgált országok közül egyes földrajzi területeket következetesen megkülönböztetnének a gyártók.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta