Az egészségügyi minisztérium szerda délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 761 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz. Az egy nappal korábbi tájékoztatásban 778 haláleset szerepelt - írja az MTI.
A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték.
A brit egészségügyi minisztérium szerda délutáni tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 12 868-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.
Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.
A szerdai tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4605-tel emelkedett.
Egy nappal korábban 5252 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok.
Nagy-Britanniában szerdáig 313 769 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 98 476-ról állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírustesztek száma.
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők