Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki autóval vette üldözőbe volt feleségét Szigetszentmiklóson, majd el akarta gázolni a nőt. A történtek előzményei 2023 januárjáig nyúlnak vissza, amikor a pár házassága a férfi alkoholfogyasztása és agresszív viselkedése miatt végleg megromlott. Ám a férfi nem hagyta annyiban a dolgot, ezért 2023 márciusában a nő munkahelyénél várakozott, hogy kérdőre vonja az asszonyt.
Ekkor felgyorsultak az események: munkából hazafelé tartva a nő észrevette volt férjét. A férfi rögvest támadásba lendült: autójával nekihajtott a nő kocsijának, majd az ablakon benyúlva kikapta az indítókulcsot. A megrettent asszony segítségért kiabálva menekült ki a kocsiból, miközben a férfi beült a volán mögé és elhajtott a nő autójával. Ezután a közeli benzinkútnál szemtanúk megállították az elkövetőt, s a nő visszaszerezte a járművét. Ám a férfi saját autójába átülve üldözőbe vette a munkahelye felé menekülő nőt.
A filmbe illő hajsza során leszorította őt az útról, majd többször is összeütköztek. Pusztán az asszony lélekjelenlétén, illetve egy vészfékezésen múlt, hogy autójával nem csúszott az árokba.
A jelenetsor tetőpontja akkor jött, amikor a nő munkahelyének parkolójában az exférj olyan sebességgel érkezett a kanyarba, hogy képtelen volt bevenni azt, és a kerítésnek csapódott. Azonban ez sem állította meg: a roncsautóval a parkolóban gyalogosan menekülő asszony után eredt, és megpróbálta elütni. A nő az utolsó pillanatban tudott elugrani a kocsi elől, és azt végül a falnak csapódott.
Az őrbódéban keresett menedéket a menekülő asszony, és a dühöngő férfi utánaeredve még ide is próbált betörni, de a portás végül megakadályozta ebben.
A vádlott, aki ez idő tájt járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, ezek után a gépkocsijával elhagyta a helyszínt.
A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit rongálás vétsége, eltiltás hatálya alatti járművezetés, jármű önkényes elvétele és közúti veszélyeztetés bűntette mellett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.
Filmbeillő jelenetek Budapesten: ámokfutót üldözött a rendőrség
Autós üldözés pattant ki a fővárosban, amikor egy járművezetéstől eltiltott férfi megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd egy taxival ütközött, végül futva próbált meglépni, sikertelenül. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Meghalt Chris Rea
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal