Az elmúlt egy évben a Windows 7-es és 8-as verziójának felhasználói ingyen letölthették az új, 10-es elnevezést kapó operációs rendszert, akár akkor is, ha kalózverziót használtak. Bár a Microsoft egymilliárd letöltést tűzött ki céljául, ettől jelentősen elmaradtak az eredmények, de így is több százmillió felhasználó kapott ingyen Windows-t a múlt pénteki határidőig.
Mint azonban kiderült, maradt egy kiskapu: azok a felhasználók, akik valamilyen akadálymentesítési kiegészítőt, technológiát (például olyat, ami megkönnyíti a látáskárosultak számára az olvasást) használnak, továbbra is ingyen frissíthetik az operációs rendszerüket a Windows 10-re - számol be a The Guardian.
Igen ám, de a Microsoft nem ellenőrzi, hogy kik igénylik ezt a hétköznapi felhasználó számára már fizetős Windows 10-et, így pedig sokan egyszerűen felmennek a Windows oldalára és letöltenek egy ilyen kiegészítőt, majd igénylik az ingyenes operációs rendszert.
Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a speciális ajánlat meddig marad fent.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le