A VW eredménybeszámolójában közölte, hogy az idei évben a vevőknek történő kiszállítások 5-10 százalékos növekedésére és 8-13 százalék közötti adózás előtti haszonkulcsra számít. De Herbert Diess vezérigazgató figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború folytatódása és az újabb Covid-19 járvány Kínában, amely újabb zárlatokhoz vezetett, megváltoztathatja a világgazdasági forgatókönyvet és annak hatását a VW-re - írja a WSJ.
"Normális körülmények között minden okunk meglenne arra, hogy optimistán tekintsünk 2022-re" - mondta Diess, de szerint az ukrajnai háború újraírta a terveiket.
Kapcsolódó
A VW szerint a háború konkrét hatásait, beleértve az új ellátási lánc szűk keresztmetszetek kialakulását, még nem lehetett meghatározni. A VW pénteken közölte, hogy az árbevétel és a nyereség jelentősen nőtt tavaly a globális chiphiány ellenére, amely miatt a járműeladások darabszáma mintegy 6 százalékkal csökkent.
A német autógyártó közölte, hogy az adózás utáni nyereség 15,4 milliárd euróra, azaz 16,96 milliárd dollárnak megfelelő összegre emelkedett a 2020-as 8,82 milliárd euróról. Az üzemi eredmény 9,68 milliárd euróról 19,28 milliárd euróra emelkedett, míg az árbevétel 222,88 milliárd euróról 250,20 milliárd euróra nőtt.
Az ukrán háború okozta ellátási nehézségek már éreztetik hatásukat a VW és leányvállalatainak európai egységeinél: az autókban nélkülözhetetlen alkatrésznek számító kábelkötegek legfontosabb európai beszállítói Ukrajnában termelnek, az orosz invázió azonban ezeket az ország nyugati részén lévő gyártókat a termelés leállítására kényszerítette.
Az Audi Hungária is ukrán beszállítóitól vásárolja a motorgyártáshoz a kábelkötegeket, a járműhöz pedig az üléshuzatokat. Jelenleg alig érkezik ezekből az alkatrészekből, de a tartalékok felhasználásával eddig ki tudták egyenlíteni a hiányt. Ez hosszú távon biztosan nem lesz tartható adta hírül társaság nemrég.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége