Keményen összeütközött a szerb kormány az osztrák Alpine vállalattal, amelyet azzal fenyegetett meg, hogy szerződést bont, ha a cég nem folytatja a Dimitrovgrádot elkerülő körgyűrű építését. A Koridori Srbije (Szerb Korridorok) igazgatójának közlése szerint a cég a 10-es korridor általa eredetileg 60 millió euróért elvállalt építésének befejezéséért további 74 millió eurót követel, "előre nem látott munkálatokra" hivatkozva. Ezek közé tartozott szerinte a helyi lakosság tiltakozó akciói a kisajátítások ellen, valamint egy földcsuszamlás.
Már "bevett gyakorlatnak" számít - ahogy ezt a lengyeleknek a kínai útépítőkkel szerzett tapasztalataik is bizonyítják -, hogy a kivitelező irreálisan alacsony árajánlattal megnyeri a tendert, majd menet közben leáll a munkával, tulajdonképpen megzsarolva a megbízót, a munka folytatását jelentősen nagyobb összeg kifizetésétől teszi függővé.
Ha ez nem volna elég, a Világbank közölte, hogy az ehhez az útszakaszhoz nyújtott hitelt visszavonja, mert a felek nem tartották be a szerződési feltételeket, különös tekintettel a határidőkre. Az osztrák cég a körgyűrűnek máig csupán mintegy 75 százalékát építette meg, aminek másfél évvel ezelőtt kellett volna elkészülnie.
Nem az első viszálya az Alpine-nak Szerbiában. Már beperelte Belgrádot, amiért az ugyan ilyen okból szerződést bontott vele a Horgos-Pozsega autópálya-szakasz és egy új Duna-híd árának jelentős felemelése miatt - számolt be az ügyről a B92 belgrádi televízió.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek