A rendelet Kairó vonatkozásában feloldotta azt az ideiglenes tilalmat, amelynek értelmében az orosz légitársaságok Oroszországból nem szállíthattak orosz állampolgárokat Egyiptomba, valamint visszavonta az utazási irodákra vonatkozó javaslatot is, amely eltanácsolta őket az egyiptomi légi utazást magában foglaló utak eladásától.
Putyin 2015. november 8-án Egyiptom vonatkozásában turisztikai tilalmat rendelt el, miután október 31-én terroristák a Sínai-félsziget fölött felrobbantották a Kogalimavia (nemzetközi üzleti nevén Metrojet) orosz légitársaság 7K-9268-as, Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó menetrend szerinti járatát. Az Airbus A 320-as típusú repülőgépen 217 utas - köztük 17 gyerek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott.
Kapcsolódó
Ez volt az orosz légiközlekedés történetének legsúlyosabb tragédiája.
Putyin december közepén, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel Kairóban lefolytatott tárgyalását követően jelentette be, hogy kész felújítani a Moszkva és Kairó közötti közvetlen légiközlekedést. Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter akkor azt mondta, hogy a kétoldalú forgalom újraindulása február elejére várható.
Az orosz közlekedési és az egyiptomi polgári repülési tárca ezt megelőzően egy 2017 februárjában Moszkvában előkészített jegyzőkönyvet írt alá a biztonsági együttműködésről. Ennek értelmében az Oroszországba légi járatokat indító egyiptomi repülőtereken a biztonságra olyan "orosz jogi személy" szakértői fognak felügyelni, amelyet az Oroszországi Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség (Roszaviacija) jelöl ki.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat