A VC hétfői közleménye szerint a 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.
Nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak. Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről, így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban, Olaszországban pedig "számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket" áll a közleményben.
Az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és "időhúzásra játszik".
A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett spanyolországi, a portugáliai és belgiumi alkalmazottak - pilóták és fedélzeti személyzeti tagok - vettek részt.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás