A légitársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kézipoggyász méretű (55x40x23 cm) méretű bőröndöket csak a kiegészítő szolgáltatást vásárló utasok vihetik magukkal a fedélzetre, minden más utasnak az utasfelvételi pultnál, vagy a beszállítás előtt le kell adnia azt, és a célállomáson a többi feladott poggyásszal együtt meg kell várnia. (Előzőleg többen sejtették, hogy a társaság meglépi ezt. Káoszra is számítanak).
A Wizz Airnél továbbra is ingyen a fedélzetre vihető a 40x30x18 centiméternél kisebb táska.
Hasonló intézkedést vezetett be november 1-i hatállyal a Ryanair is, az ír diszkont légitársaság szintén csak külön díj fejében engedi meg az utasoknak, hogy a kabinba vigyék normál kézipoggyászukat, a többieknek 6 euróért fel kell adniuk azt. A fedélzetre a Ryanair a 40x20x25 centiméternél kisebb táskát engedi felvinni az utasoknak.
Kapcsolódó
Mindkét légitársaság azzal indokolta az új szabályok bevezetését, hogy a sok kézipoggyász okozta többletmunka miatt nem tudták tartani a fordulóidőt, ezért késtek a gépeik a menetrendhez képest.
Képünk forrása:Piaxabay
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak