Nem akarjuk, hogy az állam része legyen a bankrendszernek - fogalmazott a politikus a BBC szerint.
A konzervatív brit kormány csaknem két éve jelentette be, hogy megkezdi a pénzügyi válság idején részlegesen államosított nagybankok reprivatizációját. Az amerikai Lehman Brothers bankcsoport hét évvel ezelőtti összeomlása utáni piaci pánikban a brit kormány és a brit jegybank, a Bank of England minden idők legnagyobb, garanciavállalásokkal együtt összesen 500 milliárd fontos bankmentő programját indította el, amelynek keretében évtizedek óta először kerültek állami tulajdonba brit nagybankok.
Az akkor részlegesen államosított két legnagyobb bank, a Royal Bank of Scotland és a Lloyds megmentésére közvetlenül csaknem 70 milliárd font költségvetési tőkeinjekciót fordított a kormány.
A reprivatizáció során a Lloyds elsőként került sorra. A kormánynak 43 százalékos részesedése volt a bankcsoportban, és 20,5 milliárd fonttal segítette ki a pénzintézetet, hogy elkerülhetővé váljon az összeomlás. A részvényeladásból eddig 14,5 milliárd font folyt be a költségvetésbe.
A részlegesen államosított másik nagybank, a Royal Bank of Scotland (RBS) reprivatizációja csak augusztus elején kezdődött meg, és George Osborne szerint tovább fog tartani. A pénzügyminiszter júniusban úgy fogalmazott, a kormány az RBS-ben lévő tulajdonrészének legalább háromnegyedét értékesíteni akarja az elkövetkező öt évben. A brit kormány részesedése az augusztus eleji eladással 73,2 százalékra csökkent az addigi 78,3 százalékról. A kormány 2008-ban 45,8 milliárd fonttal segítette ki az RBS-t.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek